ZÖLD8

>
>
Page 3

Tudatosság

A tudatosság életünk minden területén jelen van (lehet) és megmutatja nekünk, hogy mennyire hozunk felelős döntéseket a saját, a családunk és a tágabb környezetünk jóléte

Zöldítés

A zöldítés, fásítás fontosságáról egyre több helyen hallhatunk, olvashatunk. Számos törekvés és lépés történt az elmúlt néhány év során ebben a témában országos szinten is,

Hulladék

Amikor a „hulladék” és a „klíma” szavak egy mondatban hangoznak el, a legtöbben talán a PET palackokkal telített óceánokra és a szelektív hulladékgyűjtésre gondolunk. Ez

A túlfogyasztás jelensége, illetve annak megoldásai

A túlfogyasztás jelensége, illetve annak megoldásai

Földünk bár emberi léptékkel nézve végtelenül nagynak tűnhet, valójában erőforrásai igencsak végesek, és ebből adódóan sajnos végérvényesen kimeríthetők.  Azt a világot pedig legrosszabb rémálmainkban sem

A permakultúra – zöldülő gangok összhangban a természettel

A permakultúra – zöldülő gangok összhangban a természettel

Szerencsére ma már egyre többször találkozhatunk a klímaváltozás hatásai ellen tett különböző központi lépésekkel mindennapjaink során, mégis sok emberben felmerül az igény arra, hogy egyénileg

Workshop beszámoló

Workshop beszámoló

Július 14-én lezajlott az első szakmai workshop a józsefvárosi klímastratégia megalkotásával kapcsolatban. Amint arról már korábban beszámoltunk, 2019 szeptemberében elindult a ZÖLD8 program, melynek fő

Módszerek a légszennyezettség csökkentésére – nemzetközi körkép

Módszerek a légszennyezettség csökkentésére – nemzetközi körkép

A világ szinte minden nagyvárosában probléma a magas légszennyezettségi szint, mely túl azon, hogy hosszútávon hozzájárul a klímakatasztrófához, az adott helyen élők egészségére és életkörülményeire

A klímaváltozás tünetei a mindennapokban

A klímaváltozás tünetei a mindennapokban

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a klímaváltozás kérdése gyermekeink és unokáink jövőjéről szól. Ez viszont sajnos téves biztonságérzettel párosul, ami pedig könnyen a cselekvés halogatásához

Mi az itt élők véleménye a klímaváltozásról?

Mi az itt élők véleménye a klímaváltozásról?

A Józsefvárosi Önkormányzat klímavédelmi törekvéseinek szerves részét képezi az itt élő lakosság közreműködése, hiszen mind egy hajóban evezünk, mindenkinek életére így vagy úgy, de hatással

„Okos megoldások” a klímaváltozás hatásai ellen

„Okos megoldások” a klímaváltozás hatásai ellen

Bár sok évvel ezelőtt elköltöztem a kerületből, a mai napig látom lelki szemeim előtt a forró nyári napokat, amikor a tikkasztó hőségben az aszfalt ontja

zold8_logo_footer

© 2020 Józsefvárosi Önkormányzat

Start typing and press Enter to search

Shopping Cart